Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleménye szerint a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt olajszennyezés teljes kármentesítése és a helyreállítás évekig is eltarthat. Az azonnali kárelhárítást a szakemberek igyekeznek vasárnapig befejezni.
Úgy tűnik, sikeresen abszolválhatja a klímaváltozás elleni fellépés aktuális kötelező feladatát Európa, sőt, a 2020-ra az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozóan kitűzött célt még túl is teljesíti az EU. A távlati célok szempontjából azonban a helyzet már egyáltalán nem ilyen rózsás.
A naperőművek fenntartásában világszerte egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan technológiák, mint a drónok, a különféle kamerák, a mesterséges intelligencia és az 5G. Magyarországon ugyanakkor sok tulajdonos számára felesleges munkának, kidobott pénznek tűnik az üzemeltetés, viszont megfelelő felügyelet és karbantartás nélkül jelentős bevételkieséssel kell számolni.
Kék Bolygó Start-Up Trambulin névvel indított kelet-közép-európai startup akcelerátor és mentorprogramot a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel együttműködve idén októberben. A programhoz kapcsolódóan csütörtökön egy Online Befektetői Napot tartanak - tájékoztatta az alapítványa Portfolio-t.
A koronavírus okozta problémák az MVM Csoport működését is érintették, a villamosenergia-fogyasztás a járvány első hullámában jelentősen visszaesett, a földgázpiac túlkínálatossá vált, ennek ellenére a vállalat nem módosított az idén év elején meghatározott célokon, mondta el a Portfolio-nak évértékelő interjújában Kóbor György, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója, akivel a Mátrai Erőmű megvásárlásáról, az Óbudai Gázgyár kármentesítéséről, a vállalat megújuló energetikai projektjeiről, a horvát LNG-terminál szerepéről, a már végrehajtott, és a tervben lévő akvizíciókról is beszélgettünk.
Az Alteo befejezte a több mint 100 éve üzemelő, műemlékké nyilvánított Gibárti Vízerőmű felújítását, az erőmű további hosszú távú működésének biztosítása érdekében. A rekonstrukciós munkálatok célja volt a rendelkezésre álló természeti erőforrás, a Hernád folyó hasznosításának növelése is. A vízerőmű ugyan 2020 októberében megkezdte a kereskedelmi üzemét, de a nagyközönség számára csak várhatóan jövő tavasszal nyitja meg kapuit.
Tudósok egy csapata kezdte el vizsgálni azt a gigantikus, a déli-sarki jégsapkáról leszakadt jéghegyet, amely brit felségvizeken úszik, és elképzelhető, hogy itt - a pingvinek és fókák mennyországában - meg is feneklik.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) azonnal harmadfokú vízminőségi kárelhárítási védekezést rendelt el, miután tudomást szerzett a szigetszentmiklósi csapadékvíz-elvezető csatornában megjelent szennyeződésről. A szakemberek sikeresen útját állták a Ráckevei-Dunát veszélyeztető olajszennyeződésnek, s már az eltávolításán dolgoznak. A műszaki beavatkozás várhatóan 7-10 napot vesz igénybe. A rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
A nyíregyházi Lego gyár bejelentette, hogy napelempark létesítését kezdte meg a gyártórészleg melletti területen. A fotovoltaikus erőmű fedezi a gyár energiaszükségletének 40-50 százalékát.
A Paksi Atomerőmű 3-as blokk tervezett főjavítása során a reaktor aktív zónájába 18 módosított üzemanyag-kazettát helyeztek el. A módosított üzemanyagot fokozatosan vezetik be az atomerőmű mind a négy blokkján. Ennek megfelelően a zónaátrakások során az új típusú üzemanyag-kazetták részaránya fokozatosan növekszik majd.
A magyar kormány több feltétele is teljesült a 2030-as uniós klímacél emelését tartalmazó új megállapodásban, amely ugyanakkor számos kérdést is felvet. Noha a legalább 40-ről minimum 55 százalékra emelt kibocsátáscsökkentési cél kollektíven értendő, vagyis elméletileg Magyarországra nézve sem kötelező, azért valószínű, hogy nekünk is fokozni kell ez irányú erőfeszítéseinket, amire lenne is tér. A zöld szervezetek a politikusokkal ellentétben nem elégedettek; a Greenpeace emlékeztet, az ENSZ szerint 65 százalékos célra lenne szükség a Párizsi Klímaegyezményben foglaltak megvalósításához, ráadásul azáltal, hogy már a természetes szén-dioxid-nyelők, például erdők hatása is beszámítandó, valójában csak 51-53 százalékkal csökkenne az emisszió.
"Éghajlati vészhelyzet" elrendelésére kért minden országot szombaton António Guterres ENSZ-főtitkár a párizsi klímaegyezmény elfogadásának 5. évfordulóján tartott virtuális csúcstalálkozón.
A napelemgyártó iparágat sújtó üveghiány emeli a fotovoltaikus panelek előállítási költségeit és a termelésben is csúszásokhoz vezet, ami az energiaátmenetet is kedvezőtlenül befolyásolhatja. Az üveghiány részlegesen már Magyarországon is érzékelhető, és a naperőmű-projektek, illetve a napenergia drágulását is eredményezheti – vélik a napelemes rendszerek tervezésével és kiépítésével, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Optimum Solar Kft.-nél.
Péntek reggelre megszületett az uniós csúcson a 2030-as klímacéllal kapcsolatos megállapodás is. Ez a tegnap esti jogállamiságos-költségvetéses alku mellett egy szintén igen fontos, nagy jelentőségű megállapodás, ami növeli a német soros elnökség időszakának sikereit is. Az EU-csúcs után aztán közzétették a teljes megállapodási szöveget minden témában, így azt is, hogy pontosan miben maradtak a klímavédelmi célok kapcsán és például a lengyel aggodalmakat hogyan hárították el. Összességében a 2027-ig tartó időszak alatt legalább 600 milliárd eurónyi forrás fog áramlani a klímavédelmi célokra az EU-ban.
Az Európai Bizottság csütörtökön az elemekre és akkumulátorokra vonatkozó uniós jogi keret korszerűsítését javasolta, amely magában foglalja az ezek minőségével és forgalmazásával kapcsolatos kötelező érvényű követelések bevezetését.
Innovatív energiatároló-rendszert alakított ki az E.On Hungária Csoport Zánkán. A mobil tárolórendszer segítségével a megújuló erőforrásokkal termelt áram rugalmasan tárolható és az adott igények szerint használható fel. Ráadásul ezzel a megoldással a napelemes rendszerek csatlakoztatása is gyorsabban és olcsóbban valósítható meg.
Az Európai Bizottság csütörtökön az elemekre és akkumulátorokra vonatkozó uniós jogi keret korszerűsítését javasolta, amely magában foglalja az ezek minőségével és forgalmazásával kapcsolatos kötelező érvényű követelések bevezetését.
Hat gigawatt naperőmű kapacitást szeretne elérni a magyar kormány 2030-ra az ipari és a háztartási szektorokban együttvéve - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Csornán. Palkovics László az Ecosolifer Kft. napelemcella-gyárának átadásán hozzátette: jelenleg az ország két gigawatt naperőmű kapacitással rendelkezik.
Összesen nyolcmilliárd forint támogatásban részesülnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációs pályázatának nyertesei úgynevezett power-to-gas technológiák fejlesztésére. A támogatott projektek között akad olyan, amelynek keretében napenergiával termelt hidrogént kevernek a gáztárolóba besajtolt és kitermelt földgázáramba, egy másik nyertes pedig zöld hidrogén közlekedési célú értékesítését is tervezi. A pályázatok kapcsán ugyanakkor számos kérdés is felvetül.
2023-ban Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa. Kevesen gondolnak bele, hogy egy ilyen méretű projektnek milyen fenntarthatósági, környezetvédelmi kérdései vannak. De hol tartanak most a beruházások ebből a szempontból? Erről beszélgettek a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Műhely című beszélgetéssorozatának legújabb részének vendégei.